Mióta az eszemet tudom mehetnékem van.Mindig arra gondoltam, hogy nem lehet ebben a pici országban éljem le az életem, ami egyszeri kaland. Ez a gondolat talán azért is alakult ki, mert nagyon sokat utaztam gyerekként is. Mire tinédzser lettem már fél európát bejártam a Szüleimnek köszönhetően.
14 évesen ismerkedtem meg életem párjával és a mai napig, 22 éve kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban élek.Házasság, gyerekek gyorsan egymás után, aztán a mókus kerék.Szerencsém volt, mert a "Jobbik felem" is olyan nyughatatlan mint Én. Eleinte próbáltuk a kaland vágyunkat nyaralásokkal csillapítani, de ideig-óráig ment a dolog, mert pár héttel a hazaérkezésünk után csak szenvedtünk, és a következő nyaralásról álmodoztunk.Gyönyörű helyeken voltunk, de csak beszélgettünk mindig arról, hogy nem nyaralni, hanem letelepedni kéne olyan helyen ahova más nyaralni jár. Egy régi ismerőssel történt véletlen találkozás és beszélgetést követően pattant ki az ötlet, hogy NZ lesz a célpont.Igaz már évek óta beszélgettünk NZ-ról, de olyan elérhetetlen volt.Minden fellelhető netes infót és fórumot folyamatosan látogattunk, sokat okultunk mások hibáiból és elkezdődött a szervezkedés.Megtaláltuk Vezsenyi Hajnit akivel még otthon tudtunk találkozni.Közben kutatgatásaim közepette rátaláltam Ilap blogjára.Sokat olvasgattam és gondoltam egy nagyot, írtam neki.Nagyon készségesen és aranyosan válaszoltak és 1-2 levél váltás után kiderült, hogy Paliék is otthon vannak.Hát leszerveztem a randikat és egy nap alatt mindkettőjükkel tudtunk beszélni.Hajnival egyenlőre a lehetőségekről, de azt hiszem Ilap-ék tették az döntésünk fejére a koronát.Azt gondoltam, hogy ha 4 gyerekkel az ember fia nekiáll ilyen irdatlan messze letelepülni akkor 1. tuti jó hely lehet 2. nekünk is sikerülhet a dolog.
Hajnitól is pozitív infót kaptunk, mert a párom szakmája kint hiány szakma, igaz ahogy utána tudtam nézni az enyém is, de ezt majd akkor ha már a szakmámban dolgozom.
Egy dolog azért rázós volt mielőtt eldöntöttük, hogy megyünk.Ez pedig a 3 csodálatos kutyánk sorsa.Labradort tenyésztettünk otthon és el kellett dönteni, hogy jönnek vagy maradnak.A lányainkkal leültünk és elmeséltük nekik, hogy mennénk, de nem tudjuk mi legyen a kutyikkal.Gyors döntés született:JÖNNEK!!!Szerintem tuti nem vették a csajok komolyan a kimenetelt mert már egyszer-kétszer beindultunk, de nem lett belőle semmi.Valószínű, hogy a család is emiatt nem vette komolyan az elején a dolgot.
Szóval intézkedések sora következett fél évvel a várható indulásunk előtt.Mindenek előtt a kutyák dolgának kellett nekiállni, mert az első titer vizsgálat legalább 180 nappal a kiindulásuk előtt történhetett meg.Tehát veszettség elleni oltás, rá 3 héttel pedig az első vérvétel.Az eredmény visszaérkezésétől számított 180 napig még nem mehetnek.Közben a kinti karanténnal fel kellett venni a kapcsolatot, de ez is mint minden az NZ dolgainkkal kapcsolatban mesébe illő módon zajlott le. Szóval mielőtt mindent elkezdtem volna intézni a kutyákkal, körülnéztem a NZ labisok honlapjai között.Találtam egy nagyon szimpi honlapot, ráadásul volt a tulajról is egy fotó ami szintén szimpatikus volt.Bele a közepébe, írtam neki egy mail-t, hogy innen a világ másik részéről szeretnék tanácsot kérni Tőle.A kérdés az volt, hogy milyen módon tudom a kutyáimat kint a tenyésztésbe bevonni és egyáltalán van e szükség a vér frissítésre.Tehát mennyire van kint beltenyészet.Két nap elteltével egy nagyon kedves levelet kaptam Tőle.Mindenben segít és nagyon örül az új kutyáknak kint.Ráadásul -és innen kezdődik a csoda- jó barátja a karanténos aki 10 percre lakik Tőle.Ha nem haragszom szól neki és segít intézni az ügyeket.Egy, azaz 1 nap múlva írt a karanténos és minden papírt átküldött amit ki kellett tölteni és infókat az itthoni teendőkről.
Nekiálltam az intézkedésnek............
Közben leveleztünk tovább a labis csajjal. Egyszer csak kérdezi, hogy akarunk-e venni kint házat?Írtam neki, hogy naja csak egy pár év múlva hiszen azt sem tudjuk mi lesz velünk.Ő akarta a saját házát eladni....!Na ennyiben maradtunk és heti 2-3 mail jött-ment közöttünk.Közben nézegettem a kinti bérleményeket, de csak úgy tudtuk volna megoldani ha a férjem és a nagylányom az első 2 hetet valamilyen olcsóbb szállón töltenék.Egyszer csak írja, hogy kiadná nekünk a házát, mert Ő összeköltözik a pasijával egy másik házban.Volt nagy öröm, de nem tudtunk semmit a házról és a paraméterekről.Szóval kértem képeket meg részleteket.
Hát majd seggre ültem, mert egy hatalmas 5 szobás, 2 fürdős, 2 nappalis, hatalmas garázsos ház kennelekkel, ami nekünk nagyon fontos, hiszen 3 kuttyal bizony nem leány álom új életet kezdeni.A bérleti szerződést mail-ben küldte, aláírtuk, visszaküldtük. A bérlés nem olcsó, heti 500$, de mindent szépen rendbe rakott, új ágyak, teljes berendezés az utolsó kiskanálig, bevásárolt a férjeméknek és kiment eléjük a reptérre.Ráadásul segített a bérelt autó rendezésében is.
Nekem ez hatalmas megnyugvás volt, hogy tudtam van fedél a fejük felett az első naptól fogva és valaki,aki ezért figyel rájuk!A ház árából idő közben 100$ lealkudtunk, így most heti 400$ a bérlés, de nagyon szeretünk itt élni és szerintem Neki is fontos, mert különben nem engedett volna egy fillért sem.
Azt azért el kell mondanom, hogy elkezdtünk otthon magántanárhoz járni, de ahogy kiderült igazán a kinti tanulás hoz eredményt.Igaz ezt is embere válogatja, de nekem nagyon nehéz volt otthon heti egyszeri alkalommal némi angol tudáshoz jutnom.És azért a 36 évnyi agysejtelhalás is közrejátszhatott.
Nahát, már az új otthonból írok, egy egészen nem mindennapi kaland után!
Nem az Én ideérkezésem volt érdekes, hanem a kutyáink kiutaztatása volt eléggé nyakatekert.Van egy cég a Airmax cargo, akik élő állat utaztatásával foglalkoznak.Sajnos ahogy utána tudtam nézni monopol helyzetben vannak.Ennél a cégnél dolgozik Berzéti Tibor akivel már több mint fél éve felvettem a kapcsolatot.Mindent elhittem neki amit mondott, azt is, hogy a három kutya kiutaztatása potom 1,68 millába kerül.
Nem is volt gond addig amíg egy ismerősöm akivel pont az utazás kapcsán ismerkedtem meg / nem fedhetem fel a kilétét, mert a végén feljelentettem ezt a szemét embert akit Berzéti Tibornak nevezett el az édesanyja és a munka helye titok tartásra kötelezi/ és olyan helyen dolgozik ahol minden papír és dokumentum a szeme elött volt, hogy a tényleges kiviteli ár csupán 600.000ft.Kiderítettük, hogy a maradék 1 millát magának szépen elrakja.Ráadásul semmit azaz semmit nem kaptam a kutyák feladása után.Sem számlát, sem szállító levelet, de még egy cetlit sem, hogy valaha is ott voltam.A kutyáimat a saját cégének a nevében adta fel, hogy az áfát is elírhassa és valami amerikai cégnek a nevére küldte ki.Hamisított adásvételi szerződést, hogy Én eladtam neki a kutyáimat és ezért ráadásul itt kint még 2000$ kellett fizetni áfá-t.Mert ugye cégtől-cégnek jöttek a kutyák.Amikor a kutyáimat vittem, adtam fel, a megbeszélt összeg helyett egy 3,5 millió forintról szóló számlát dugott az orrom elé, hogy írjam alá.Kérdeztem tőle, hogy ez hogyan lett annyi?Azt mondta, hogy ez a tényleges összeg és Én kaptam 50% kedvezményt!!!Hát persze, hogy nem írtam alá, azért mert Nő létemre egyedül intéztem a dolgokat még nem vagyok hülye!Levágott valami kamu telefonálást és kijelentette, hogy akkor másik papírt csinál.Persze addigra már minden hivatalba elküldte a kiállított számlát, még ide Zélandra is a karanténba.Mint utólag kiderült a karantén tulajdonosától, még meg is kérdezte a Berzétit mail-ben, hogy biztosan annyi az annyi, mert ezért egy házat is ki lehet hozni?!Szóval nem írtam alá semmit és így bukott a mutatványa, mert a hivatalokba már elküldte előre!Nem szeretem, ha hülyének néznek, és mivel eddig Én is Magyarországon éltem és ráadásul az építő iparban volt vállalkozásunk....hát már elég dörzsöltnek érzem Magam!
Most is nagyon felháborít az eset, de mivel féltettem a kutyáim életét és ők szerdai napon indultak Én meg a következő hétfőn nem tehettem semmit, hanem szépen leperkáltam a lóvét és izgultam 3 napig, hogy ne érjen el a keze ennek a mocsoknak a kutyáim után, és nehogy halott kutyák érkezzenek ki.A reptéren írtam alá a vallomásomat, amit a vámnál tettem, és feljelentettem az apeh-nál, tb.-nél ahol csak lehet mindenhol.Nagyon remélem, hogy a Jó Isten valahogy elrendezi ezt a dolgot.
Hatalmas maffia van az Airmax cargonal és nem ajánlom senkinek, hogy velük fuvaroztasson.Mint utólag megtudtam pár évvel ezelőtt ennél a cégnél volt hatalmas botrány, mert egy kamionban egy csomó 6 hetes kiskutyát találtak elpusztulva amit ők szállítottak.
Még annyi hozzátartozik a dologhoz, hogy gondolom otthon elindult az eljárás, és mivel nem kértem a személyes adataim eltitkolását, had lássa, hogy nem félek tőle, még bepróbálkozott idekint a MAF-nál, hogy ne tudhassuk a kutyákat a karanténból kihozni.NEM SIKERÜLT:))))))
Amúgy így még kaptam egy utolsó löketet ahhoz, hogy biztosan nem akarom én azt ami otthon zajlik. Na ezen most is jól felhúztam magam, de egy ideig még biztosan így lesz!!!
A férjemnek tuti helye van ahol naponta kapja a visszajelzéseket, hogy nagyon jól csinálja amit csinál.Szereti a munka helyét, a főnökét, a három és fél hónap meló alatt 2x volt fizetés emelése.A munka társaival nagyon jól kijön, igaz ezzel otthon sem volt semmi baj.Az angol már jól megy neki, igaz úton-útfélen mindenkivel beszélget ha kell, ha nem.Nagyon büszke vagyok rá, hogy helytállt és megtalálta a helyét!Féltem amíg otthon voltam a 2 hónap alatt, mert ennyit nem voltunk külön, hogy feladja vagy nem érzi majd jól magát.Nem így lett, és ezért nagyon büszke vagyok rá és hálás vagyok neki!
Ami közben még történt amíg a beszámolómat írtam, hogy a "Jobbik felem" megkapta a Work Permitet utána a lányok is megkapták a Student Visa-t. Én is megkaptam a nyitott Permit-et. A csajok beiratkoztak a college-ba ami egy kész vagyon volt.Eddig amit kifizettünk, az egyenruha 430$ a két lánynak, de ebben 1 szoknya, 2 blúznak mondott förtelem, 1 póló, 1 pulcsi/fő volt.Még venni kell a tél előtt, kabátot, zakót, szabadidő ruhát és természetesen cipőt.
A szandál leértékelve 20$/fő, a tanszer 270$ a két lánynak. Nem minősíteni akarom az egyenruhát, mert kell és kész, nincs apelláta, de az anyaguk rettenetes.Tiszta műszál amiben napi 10 órát lesznek. A beiratkozás nagyon simán ment.Bementünk az igazgatóhoz, aki nem kért semmit, sem útlevelet, sem mást.Kitöltöttünk egy jelentkezési lapot, elmagyarázta merre hány méter, és annyi.Rá egy nappal voltunk a tankönyvekért ahol minden írószert és szükséges füzetet megkaptunk egy csomagban.A nagyobbik lány 12.-es lesz, neki egy azaz 1 darab könyve van.Semmi humán, csak művészet és amit a felkínált lehetőségek közül választani akart.A kicsi 10.-be megy, ahol azért még tanítanak valamit, de a könyveit nézegetve nem kell megerőltetnie magát.Ez jó is mert az angolra tud koncentrálni. A suli nagyon gyerekközpontú, igaz a kicsi még annyira nem szokta meg, mert az angollal vannak problémái, de a fél iskola már káromkodik magyarul:)Ez is valami nyomot hagy az itteni diákok életében, hátha még szükségük lesz rá:)))
Lassan 2 és fél hónapja vagyok KINT! Azért érdekesen, hogy nyaralós érzésem van, és nem csapott át a lelki állapotom a hétköznapi robot üzemmódba.Nekem nincs honvágyam, a páromnak azért néha elfancsalodik a lelke, de akkor elmegyünk a vízhez és azonnal rájön, hogy nagyon is jó helyen van!!!!Amúgy sem tudom mi az a honvágy?Mi hiányzik ilyenkor?A megszokott utcák, a szomszédok, vagy mi?Nekem az Öcsém hiányzik nagyon, de ez nem honvágy, hanem hiányzik a mindennapos személyes kapcsolat, igaz hívogat hetente többször, de persze ez nem ugyanaz!!
Amit még leírnék, hogy nem mennék haza, mert szeretek itt élni, de ez nem általános.Van aki csak szenved, és nem találja a helyét.Itt is a nagy ŐSI szelekció működik.Kiválasztódás van, és ami nem megy azt nem szabad erőltetni.
Nem lehet sablonokat írni, hogy ezt meg azt csináld, és tuti menni fog minden.Aki otthon sem találta meg a helyét az itt sem fogja, ráadásul itt segély sincs:)
Én bízom Magamban és az ösztöneimben, abban amit magammal hoztam a lelkemben, az otthon szerzett tapasztalataimban és hiszem, hogy itt sem megy másképpen semmi, mindenkinek a maga sorsát kell írnia, élnie és megváltoztatnia.
Ami biztos a lelkemben sokkal nagyobb nyugalom van, és amikor az óceánt meglátom, biztos vagyok benne, hogy jó helyen vagyok:))
Idő közben elkezdtem egy angol nyelv iskolát, és lett munkám.Tulajdonképpen azt csinálhatom amit szeretek.Kutyák között leszek, mert annál tenyésztőnél kaptam munkát akitől a házat béreljük.Nem nagy pénzekért, de a kosztot meg a csekkek egy részét fedezi.Ennek is nagyon örülök, mert a nyelv azért még nagy akadály, de mindent megteszek, hogy minél előbb tudjunk kellőképpen kommunikálni!!!
Én tisztában vagyok vele, hogy hatalmas szerencsénk volt végig mióta eldöntöttük, hogy Zélandon szeretnénk tovább élni, de a KITARTÁS és OPTIMIZMUS azért nagyon jó barátnak bizonyultak!
Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a Családom tagjainak akik hitték, hogy sikerülhet, hogy úgy engedtek el, hogy nem sajnálkoztak, nem sírtak, hanem a mosolyt láttam az arcukon amikor elbúcsúztunk!!!Könnyebb volt így:))
Szeretlek Titeket!!!!!
Tudom, hogy drukkolnak,de valahol a szívük csücskében a pokolba kívánnak, mert elhoztam az unokáikat!
Sajnálom nagyon, de ez az egy élet van Nekik is............Nekünk is!!!
Ez a szösszenet nem az Én agyam szüleménye, de az Én életem rugója........
"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."
